Annyi minden történt velem az elmúlt hónapokban, hogy időm, erőm se volt írni.

Bizony, végre kisütött a nap! Az ország kivirágzott, megnyíltak a szívek és remélhetőleg újra össze is fonódtak a leghosszabb éjszakán (Midsommar).

Kíváncsi lettem volna minderre, de ezeket a napokat sajnos most nem Svédországban töltöttem. Egy Erasmus+ program keretében megrendezett ifjúsági cserén vettem részt Gdansktól kb 60 km-re délre, egy erdő közepén. Mit is mondjak? Hihetetlen volt. Akinek még nem volt része hasonlóban, mindenképp pótolja be. Öt ország képviselői találkoztak, hogy megvitassák a megváltozott munkaképességűek helyzetét. Emellett természetesen az országok különböző szokásait is górcső alá vehettük.

Vessetek rám követ, de a találkozó egyik hozadéka az volt, hogy rájöttem: a románok igenis okosak, jó fejek és nagyon sokban hasonlítunk. Például ki más lehetne benne egy idegen buliba való belógásban és ott a sarokban való titkos koccintásban, mint egy román? Nem egyszer vetődött fel az országaink közötti konfliktus, de valahogy mindig intelligensen ütköztettük az érveinket. Komolyan megjött a kedvem, hogy ellátogassak a Fekete-tenger partjára.

Vicces helyzeteket szült, hogy Svédország képviseletében utaztam és sokan nem tudták, hogy magyar vagyok. Bevallom, kicsit büszke is voltam, hogy ennyire bíztak bennem a „munkáltatóim”, hogy elküldtek külföldre svéd fiatalokkal. A kis svéd csapatom sokat fejlődött tíz nap alatt. Amikor megérkeztünk szótlanul ültek a sarokban, de már élményekkel feltöltődve, új barátságok ígéretével tértek haza. Mindig rá kell jönnöm, hogy nekik csak szeretet, hallgatóság és ölelés kell ahhoz, hogy kinyíljanak. Ebből most kaptak bőven.

Tudtátok, hogy a walesiek nem vallják magukat sem briteknek, sem angoloknak? Hogy önálló nyelvük van? Ezekkel Lengyelországban kellett szembesülnöm. Persze azt sem hagyhatom ki a felsorolásból, hogy inni azért még nálunk is jóval többet bírnak. A törökökkel többnyire vallás témában beszélgettünk. Érezhető, hogy a fiatalabb nemzedék már lazábban értelmezi vagy inkább szeretné értelmezni a vallás határait. Gondolok itt mondjuk a nemi kapcsolatokra.

Végül nem maradhatnak ki a felsorolásból a lengyelek. Anyám, ez a nemzet örök talány számomra! Annak ellenére, hogy nagyon hasonlítanak hozzánk és bírnak minket. Távolságtartóak. Talán ez a legjobb kifejezés a viselkedésükre. Ők is szeretik emlegetni a múltbeli sérelmeket, a szegénységet, közben mégis rendkívül büszkék, és ha megkedvelnek, igazán jó barátokra lelhetsz személyükben. Imádják a történelmet, a kiadós, zsíros-szaftos kajákat és éjszakába nyúló beszélgetéseket. Ezek azok a dolgok, amelyek néha az imádott Svédországban hiányoznak, és amelyek miatt a lengyeleket a magyarokhoz annyira hasonlónak érzem.

Egy ilyen találkozáskor az ember nem kerülheti el, hogy kissé önmagába nézzen. Miben vagyok más, mi jellemző ránk, mi az, ami nekem vicces, de mondjuk egy töröknek nem? Mi a szerepem nőként? Milyen társadalomban szeretnék élni?

Csodálatosan kirajzolódnak a határaink és a személyiségünk alapvető jellemzői is. Hamar rájövünk mitől jön ránk a frász, mikor érezzük magunkat jól, mi jelent örömet. Számomra a legnagyobb hozadék az volt, hogy feltöltöttem az elmémet rengeteg új élménnyel, nem volt időm a gondjaimmal foglalkozni, egyszerűen csak lenyugodtam és ennek a jótékony hatása még jó sokáig fennállt.

Tíz nap tábori lét, rossz idő és négy órás napi alvások után mégis boldogan ültem a hatalmas tengerjáró hajó teraszán a két kis svéd barátommal, bámulva a végtelenséget. Végig arról beszélgettünk, hogy mennyi mindent kaptunk egymástól és a különböző nemzetek fiaitól. Amikor elindultunk még nem gondoltuk, hogy életünk egyik nagy élménye lesz ez a pár nap…