Szakadó hóesésben húztuk a bőröndjeinket Stockholm utcáin február második napján, hétfő este...A barátom túl volt az első svéd, kicsit sem unalmas munkanapján, én pedig az újabb pakoláson. Tudtam, hogy vége a városnéző időszaknak, és elkezdhetem én is a "távmunkát", de örültem, hogy végre magunk mögött hagyjuk a hostelt, a közös fürdőszobákat és előtereket. Talán nem túlzás, ha azt írom, úgy vágytunk a lakáshotelre mint mások Kánaánra. :-)

Hogy miért is lakáshotel? Hihetetlen, de Stockholm talán a világon az egyetlen város, ahol vért kell izzadnod egy albérletért. Persze, próbálkoztunk otthonról, hónapokkal előtte, de nem igazán jött össze. Létezik egy lakáskereső oldal, ahová feltöltöd pénzért a profilod és böngészheted a főbérlők oldalait. Szöveget kell írnod magadról, képpel ellátva. A bérlők pedig hihetetlenebbnél hihetetlenebb dolgokat követlenek. A kedvencem az volt, hogy valaki kikötötte, 28 éven aluliakkal szóba sem áll, mert csalódott a fiatalokban...és azt mondják itt nincs diszkrimináció és sztereotipizálás. Pár e-mail váltás után rájöttünk, nem lehet Stockholmban lakást keresni Magyarországról..ugyanis egyfolytában találkozni szerettek volna a bérlők, lehetőleg azonnal. 

Több itt élő ismerős is lakáshotelben lakott vagy lakik- kézenfekvőnek tűnt tehát ez a megoldás. Olyan mintha egy főzőfülkével ellátott hotelben laknál. "Munkásszálló" persze hipermodern svéd kivitelben: edzőteremmel, szaunával, mosó-szárítógéppel és IKEA bútorokkal. A közönség vegyes: találkoztam itt már török családdal, libanoni álláskeresővel, ír mérnöknővel, svéd munkásokkal, helyi titkárnővel...sőt ma az edzőteremben nagy örömömre felfedeztem, hogy egy "György" nevű feltételezhetően magyar srác tart box edzéseket a vegyes közönségnek.

Talán az ír nőben fedeztem fel a legérdekesebb beszélgetőpartnert. Negyvenes, férfias testalkatú, határozott és dumás "hölgyemény", fehéres-szőkés félhosszú hajjal. Egy elektronikai cégnél biztonsági mérnök, egy projekten dolgozik és októberig fog itt lakni. Tavaly egy évig Belgiumban élt, ahol vagy 200 magyar képviselte hazánkat. Amikor megkérdeztem mit gondol rólunk, azt felelte, hogy tisztelt mindenkit és ezért szerették a munkások és valami nagyon ütős alkoholos italt kapott mindig a magyaroktól ajándékba. Na ja, pálinka- vágtam rá. Majd lehet, jobb lett volna, ha itt megreked a társalgás, ugyanis rákérdezett, hogy nálunk milyen nyelven beszélnek, németül? Kissé félelmetesnek éreztem, hogy a nagy Európából még azoknak sincs fogalma rólunk, akiknek van tapasztalata. 

Az itt töltött napokban még bizonytalan voltam a társas érintkezést és a közlekedést illetően...tudjátok az a tipikus érzés, amikor minden ismeretlen és kissé szorongva nézel szembe még a legapróbb dolgokkal is, például azzal hogy reklamálj a recepción. Most érzem, hogy már kezdek kissé felengedni és megszokni az itteni környezetet. Ez itt Rotebro, nagyon külváros, de egy Mekit vagy Pennyszerű boltot még itt is találhatsz. A vásárlásnál nagyon izgalmas a sok technikai újdonság: az aprópénz bedobó, az áruelválasztó elektronikus karok meg ilyenek. Kajákból a választék nagy. A húsok, halak drágák. A mirelit, kész kaják, szalámik viszont viszonylag olcsók. 

Ami számomra idegesítő, hogy az utakat tökéletesen, akár hajnalban is takarítják ellentétben a járdákkal, ahol egy kis kavicsot vagy azt se szórnak a jégpáncélra. Eddig mindenhová bakancsban mentem :-), a csizmámról csak álmodozok. A közlekedés egyébként szuper, pontos és megbízható, hipermodern. Tegnap volt egy lerobbanás előttünk a HÉV-vel, amit 10 perc alatt megoldottak, bemondtak és az egész utasközösség nyugalommal konstatált. 

Szerencsére egy kis természetjárásra is van lehetőség. Egy közeli tavat fedeztünk fel hétvégén. Azok a tóparti nyaralóházak... Persze magyar zászlót és lakókat itt is találtunk.

Így több mint egy hét után már tudok nyilatkozni a svédekről. Kedvesek, pontosak, megbízhatóak, vissza mosolyognak és tudnak angolul. Mindenhol. A beszédkészség azonban inkább a felületes témákra terjed ki, szóval hosszasan lelkizni nem Velük fogok azt hiszem. Érződik rajtuk, hogy meg vannak elégedve az életükkel, nekik általában minden oké. Irigylem őket. Annyira nyugodtak, mintha az ég világon semmi nem zavarná őket. Tanulhatnánk tőlük.

Elhatároztam, hogy igyekszem felzárkózni hozzájuk és apró-cseprő bajokat leszámítva mosolyogva nézek az új dolgok felé. Ennek az első lépése a ma reggeli edzőterem volt. Amire több napja próbáltam rászánni magam...Eddig azon agonizáltam, hogy nincs megfelelő szerelésem, nem értem a svéd feliratokat...ááá...Most már sajnálom, hogy csak a végére bátorodtam fel, mert a jutalmam kétórás boldogsághormon termelés és házi szaunázás volt...és végre igazán jól és magabiztosan éreztem magam a bőrömben.